Nikkelezési eljárás alatt – ahogy azt előző bejegyzésünkben is ismertettük – azt a folyamatot értjük, amikor egy fém alapanyagú munkadarabot nikkellel vonunk be. A nikkel bevonat betölthet esztétikus funkciót, de a munkadarab védelmi adottságainak növelése érdekében is készíthető. A nikkelezésnek kettő nagyobb fajtáját különíthetjük el: a vegyi nikkelezést és az elektrokémiai, azaz galvanikus nikkelezést. Ebben a bejegyzésben most a vegyi nikkelezési eljárást fogjuk ismertetni.
A vegyi nikkelezés során a galvanikus metódustól eltérően nem egyenáram, védő- és segédanódák alkalmazásával, hanem kémiai úton hozzuk létre a nikkel bevonatot. Leginkább műszaki célokra alkalmas, hiszen magas szilárdságú, akár 400-900 HV keménységű bevonat is képezhető így. Ezzel a módszerrel azonban csupán egy vékony nikkel réteg választható le az alkatrészekre. Ebből kifolyólag a bevonni kívánt munkadarabok felületét első körben simára kell megmunkálni, az élesebb sarkaikat pedig le kell kerekíteni (ez később, szükséges esetén, utómunkálatokkal kiélesíthető).
A nikkelezés ezen fajtájával egy nikkel-foszfor ötvözet képezhető a munkadarabok felületére. A vas vagy acél alapanyagú alkatrészekre közvetlenül készíthető így nikkel bevonat. Az alumínium, illetve réz ötvözetek felületét viszont először aktiválni kell, majd csak ezt követően válnak alkalmassá a kémiai nikkelezési eljárásra. A vegyi úton képzett nikkelbevonat adottságai hőkezeléssel tovább fejleszthetők. Nagyobb hőmérsékleten ugyanis csökken a réteg porozitása, mellyel egyúttal azonban nő a korrózióállósága.
Összességében tehát a galvanikus nikkelezésnél egy kissé összetettebb módszernek tekinthető. Emellett fontos azt is megjegyezni, hogy a szükséges vegyszerek költségéből adódóan egy viszonylag drága bevonatképző eljárásként tartjuk számon.